a gondolkodásra mindig van idő. a hülye gondolatokra főleg. hmm, hogymiért? hát csak. talán mert a megoldást keresem. vagy talán mert a konfliktust kerülöm. sokszor döbbentem már rá, hogy túlzottan lelkiismeretes vagyok. balázs erre azt mondaná, ugyan már és miaz a lelkiismeret, he?

szóval itt ülök és a fejembe villant egy ember, egy barátnak nevezett barát, aki egyszer csak berobbant, mondjuk a semmiből. korábbi kapocs nem igen volt, főleg nem lelki. és olyan határozottsággal és erőteljes vehemenciával lett az ismerősi kapcsolat barátság, hogy fel sem bírtam belőle eszmélni, hogy nem is tudtam megmondani mitől is barát.

ez az, amiért tartok tőle, mert nem igaz barát. csak úgy van. ő mindenre nyitott, én talán. ő határozott, én biztosan nem - ez a kijelentés ne vezessen félre kedves olvasó, nem mindig jelentek ki ily határozottan. ő szókimondó, én inkább mérlegelek. ő talpraesett, én szeretnék...

hát majd látjuk, lehet ez még barátság! 

Ez a második nap, hogy Szegeden vagyok anyával és már annyi minden történt, húúú! Ma pl. fodrásznál voltunk. Az úgy volt, hogy én aludtam és egyszer csak anya megcirógatta az arcomat. Nehezmre esett az ébredés, mert olyan jó volt sütkérezve szuszizni. De hát én pont akkor aludtam el, mikor odaértünk. Gábor, aki a fodrász, aki az emberek haját vágja nagy vigyorral üdvözölt és mondta, hogy milyen szép vagyok. Milyen az a szép? hmm

Nagy lepedőt kaptunk, anya is meg én is a nyakunk köré. Anya az ölébe ültetett és vicces dolgokat mondott. De az sokkal érdekesebb volt nekem, hogy ahol leültünk mindenféle furcsa dolog volt, amivel még nem találkoztam. Az egyik ilyet a Gábor is elvette, mert kellett a hajvágáshoz. Kezébe vett egy másik dolgot is, ami hangot adott, berregett.

Csitt-csatt, nyissz-nyassz, gyorsan kész lettem és minden néni, aki ott volt vigyorgott rám, meg nevetgélt. Én meg még nevettettem őket, ezért összeszorítottam a fogaimat alul-felül, kicsit vicsorogtam, kinyútottam a karomat... A mama boldog volt, hogy ilyen vidám vagyok, és mindenkinek tetszek.

Várom már apát, hogy mit szól majd a fejemhez, remélem tetszik neki. puszi apa

Elmúltam hat - hónapos! - ezért azt gondoltam itt az ideje, hogy valamelyest összefoglaljam, ahogy engem anyaapamamatatamega barátok hívnak:

Boldi - főleg, Bogyó - formás-kerek fejem miatt, Zsömi - a pofim formája miatt, Hurki, Mánki, Róka-Róki, Pocoládé, Tzotzie, Kutyus, Egér-Kisegér, Szuszi-Szuszmák, Szmötyi, Óriás, Boldogzsák - Domi adta!, Miszter0fog - ezt is Domi adta, Golyó.......hmmm most nem jut több eszembe. De biztos lesz még később is lesznek ilyen beceneveim.

Anya úgy döntött, hogy itt az ideje! Alul kettő van, felül lassan négy lesz - mert még növőben vannak. Szóval elővette a múltkoriban vett minifogkefét. Megmutatta nekem mi is az, aztán elmagyarázta, hogy mit csinál a számban. Csikis volt, és nagyon tetszett. Olyan furcsa hangot is adott a kefe: sika-sikamika. Később, ha nagyobb leszek lehet majd krémet is rá tenni, persze akkor is a gyerekváltozatot. Régen, anya gyerekkorában volt egy Gabi nevezetű gyerekfogkrém. Anya szerint ez nagyon ízletes volt, és hozzátette: úgyis minden gyerek megkóstolja (evésileg) a fogkrémet...

Pénteken anya Kemamira, Krisztára és Andrisra bízott, mert ment gyógytornára. Nagyon jót játszottam Andrissal, mindig mondtam neki, hogy melyik játék tetszik. Ők ebből csak annyit hallanak, hogy: öööö, áááá, vávává. Na nembaj, majd megértenek egyszer.

Mikor anya csöngetett a kaputelefonon, mi kiálltunk Kemamival az ajtóba és ott vártuk Őt. Mikor felért, látszott rajta, hogy sietett, meg meleg is volt, elpilledt kicsit. Kemami megdöbbenve kérdezte meg tőle, hogy így jött az utcán. Én nem értettem, mire gondol, aztán kiderült. Szegény anya! annyira gyorsan Krisztához akart érni, hogy nem vette észre: a napszemüvegének egyik üvege a tokban maradt. Hmmm....el tudjátok képzelni, milyen vicces volt? Kérdeztük tőle, hogy hogy hogy nem vette észre? És a furcsa tekinteteket az utcán???? De nem, Ő annyira igyekezett, hogy mindez nem számított....

Ilyen vicces az anyukám! (?)

Ma jött hozzám - meg anyához és Krisztához  - Andris és Kemami. Mi már ott vártuk Őket Krisztánál anyával. Hozzá menet beugrottunk a Hunyadi téri csarnokba lángosért. Állítólag azt fokhagymával is meg kell kenni, hogy finom legyen, és a legfinomabb Szegeden a Mars téren. Ott a százforintosbolt mellett...

Andris aludt, mikor megérkeztek, én meg nem akartam ebédelni. Most nem volt kedvem, pedig jó illata volt. Szeretem, amikor anya petrezselymet tesz a krumpli-répa mellé. A csajok - anya-kemami-kris - zöldségkrém levest ettek, aminek jó illata volt, de a fűszerek miatt még nekem nem való. Végülis megettem a saját ebédemet és elindultunk csavarogni.

Jártunk a Városligetben, ahol anya rádöbbent, hogy francia tudása még csiszolandó, de a Lizsében jó a csirkeszárny, Andris szerint a sültkrumpli, Kemami szerint a sör. Én meg végig aludtam.

Volt egy dongó,

meg egy légy,

tovább is van,

mondjam még?

- Mondjad!

Volt egy molnár,

meg egy pék,

tovább is van,

mondjam még?

- Mondjad!

Volt egy asztal,

meg egy szék,

tovább is van,

mondjam még?

- Mondjad!

Volt egy kantár,

meg egy fék,

tovább is van,

mondjam még?

- Mondjad!

Ha neked ez

nem elég,

öleld meg a

kemencét!

Bumm!

...hát nem értitek, hogy ez viszket, meg ég, meg fáj! Adjatok valamit azonnal, amitől jobb lesz: valami hideget, valami keményet és nyugtatót!

Anya! kérlek ne hagyj egyedül, mert akkor sokkal jobban fáj. Ha velem vagy, olyan mintha nem is lenne ez az dolog.

A nagyfiúsághoz hozzátartozik a monokli. Apa azt mondaná, hogy ha kérdi valaki mi az a valami a szemem alatt, mondjuk azt, hogy kocsmai verekedésbe keveredtem....

Na ennél sokkal banálisabb a sztori: az színes-csörgős labda, amit Zsoltitól kaptam a keresztelőre nagyon vonzott magához. Addig kúsztam érte az ágyon, míg a földön landoltam - a labda persze nem! kiértiezt? - arccal előre. HÚÚÚÚdefájt! és a szám meg feldagadt, mert a kifelé nyomuló fogaim rácsúsztak a felső ajkamra. Anya sírt velem...de fél óra múlva rendbe jöttünk.

Most úgy nézek ki, mint aki szépészeti beavatkozáson ment keresztül + lecsúszott a sminkje.

Fú! csak a nagyik meg ne tuggyák....

Hát az van, hogy már olyan nagyfiú vagyok, hogy felül is jön a fogam. Sőt! több is egyszerre.

Apa kicsit megijedt, hogy vámpír kinézetű leszek - mi az a vámpír??? - mert nem középen jön a fogam, hanem kicsit oldalt.

Végül is mégsem leszek az a vámpír, vagy mi, mert anya számítása szerint a bal 1-es és a jobb 2-es jön, meg még a jobb 1-es is elindult.

Ne is csodálkozzatok, hogy literszám ömlik a számból a nyál! Ennyi fognövést kell valahogy kompenzálni, nem?!

Vasárnap apa barátjánál voltunk látogatóban. Gyuri Budán lakik egy nagy házban, ahol kert is van. Szép kert, jót aludtam ott. A házban laknak Gyuri unokahúgai, akiknek a kertben van egy hintájuk. Krisztával, mert Ő is ott volt velünk, beleültünk a hintába. A ringatás nagyon megtetszett nekem, és olyan andalítóan hatott, hogy még a kapaszkodót sem engedtem el, miközben szépen álomba zuhantam. Kinyúltam, és lassan elkezdtem folyni Kriszta karjaiban, úh jobbnak látták anyával, ha leraknak a kocsimban.

Jó kis délután volt, el is fáradtam estére. És az arcom is kipirult... Menjünk még GYurihoz apa, jó?

Ma megkóstoltam valami újat. Anya azt mondja, spenótnak hívják. Hallottam mikor készítette, hogy zöld színű, ezért az a kevés, amit kóstoltam is beszínezte a krumplit. Egyébként finom volt... csak azt nem értem, hogy utána még miért akarta anya a tejcsi is adni nekem. Nem is bírta már el a gyomrom, úh sajnos ki kellett nyomnom magamból. Így hát ma másodszor is átöltöztünk. Először azért, mert nagy adag kakát nyomtam és mindenem átázott.

Voltunk ma megnézni azt a környéket, ahova majd költözünk. Hallom, hogy apa és anya számol, beszél arról, hogy mikor és hogyan tudják megvenni, ami tetszik nekik. Ha minden jól megy, kertünk is lesz, huhuhu.

Szeretem a vizet, a pancsolást! A legjobb, mikor apával a nagykádban együtt fürdünk és tudom csapkodni a vizet. Minden felé loccsan, még a szemembe is, de nem bánom, mert anya és apa azt mondja, hogy nincs semmi baj, ez hozzátartozik.

Ó, de finom a vadkörte más nevén a vackor,

Eszegetem reggel, délben és délután hatkor.

Husa roppan, leve csorran,

Harapj gyorsan, s akkor

szádban marad a vadkörte, más nevén a vackor.

http://www.youtube.com/watch?v=Rpas0QjKY_A

2008. 09. 16-án valami furcsa élénkszínűt rakott anya a számhoz. Amikor megnyaltam édesnek tűnt, viszont ahogy a számba vettem felragadt bent ott fent. Prüszköltem, csattogtam a nyelvemmel, hátha sikerül levenni és végre lenyelni. Eddig sokkal könnyebben mentek az ilyen dolgok.

Aztán később hallottam mikor anya a keresztmamival beszélt, hogy sütőtök volt. És hogy sokkal könnyebben le fogom majd nyelni, ha hígítva lesz kicsit, mert hát elég sűrű cucc és ezért tapadt fel a szájpadlásomra. Na akkor mostmár ezt értem! Hm sütőtök, érdemes megjegyezni, mert ízlett. Remélem holnap is kapok, mert a krumpli-répa már uncsi.

...szóval az van, hogy 2008. április 5-én 21.07-kor megszületett Boldizsár fiunk. Édes pofa! Lassan fél éves lesz, úh épp itt az ideje, hogy Ő is"írjon". Bejegyzései boldiblog címen fognak futni, az oldal még kialakítás alatt van: tervezője egyelőre Krétán nyaral, ja és még nem is tud róla, hogy lesz egy ilyen feladata. mindegy, úgyis szívesen vállalja.

Eltévedni és nyerni. Na, ezt csinálja utánunk valaki!Mire odaértünk csütörtöki szálláshelyünkre már kétszer eltévedtünk... Kata nevetve mutogatott ránk a bácsinak, akitől útbaigazítást kértünk Gödöllő-Máriabesnyő felé, hogy egyébként városismereti versenyzők vagyunk. Ezen mi is jót mulattunk, és végül szerencsésen megérkeztünk a kapucinus rendházhoz. Hm, kolostorban sem laktam még! Annyit sejtettem, hogy bizonyosan nyugalom és csend vesz majd körül bennünket. Így is volt, álmunkat Szentek őrizték. Másnap, június 29-én az 57. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozó versenyközpontjában, a Szent István Egyetem Kollégiumában türelmetlenül várakoztunk, hogy elfoglalhassuk szálláshelyünket, és végre elindulhassunk felfedezni a Grassalkovich család által fellendített később királyi nyaralóhelyként híressé vált várost. 7 órás menetelés eredményeként végül eljutottunk mindenhova, amit érdemesnek tartottunk megnézni, és amiről azt gondoltuk a városismereti versenyben is szerepelni fog. Kitikkadva, lábam, derekam elfáradva, nyelvem lógva...már nem bírom tovább - nyöszörögtem csapattársamnak, Tóth Csillának, de Ő hajthatatlan volt: még a premontreiek temetőjét nézzük meg! És milyen jó, hogy megnéztük! A versenyben ugyanis itt is kellett válaszokat keresni. Na de nem szaladok ennyire előre. Előbb még péntek este a kék égbolt alatt megtartott megnyitó következett, ahol Gödöllő Város Polgármestere, a rendező Elmű-Émász képviselője, és Bacsó Nándi bácsi, a VOTT "motorja" köszöntötte a versenyzőket. Az ünnepélyes zászlófelvonás után pedig hivatalosan is elkezdődhetett a versengés. A korai városismereti rajt miatt fél 7-kor elfogyasztott reggelinél még csak résnyire volt nyitva a szemem, de hamar észhez kellett térnem, mert bizony kellő figyelem nélkül versenyezni nem lehet. Különben, hogyan veszi észre a versenyző az elrejtett ellenőrző állomásokat, ahol értékes pontokat lehet összegyűjteni! Az előbb említett 1927-ben létesített premontrei temető volt az első állomásunk, ahol Fadrusz János Takács Menyhért, prépost tiszteletére emelt alkotását kellett azonosítanunk, és egy kis számtani feladattal a nyughelyek mennyiségét meghatároznunk. Hosszú oldalakat kellene a Híradóban elhasználnom ahhoz, hogy a versenyről alaposan beszámolhassak, de ezt most bármennyire is szeretném, nem tehetem. Így hát a lényegesebb elemekre szorítkozom. Útvonalunk érintette többek közt a Szent István Egyetem belső udvarát, a Grassalkovih kastély alsó- és felső parkját, a Hamvai kúriát, ami ma a Városi Múzeum épülete, a híres Művésztelep utcáját. Tudnunk kellett mindent a királyi család gödöllői tartózkodásairól, valamint a Cserkészmozgalomról. Apropó cserkészek.! Gyerekkoromban édesanyámtól sokszor hallottam azt a kifejezést, hogy dzsembori, nagy összejövetelekre használta, de hogy mit jelent, nem tudtam. És itt Gödöllőn megkaptam a választ. Meg azt is, hogyan kell helyesen leírni, hát így: jamboree, ami az 1933-as cserkész világtalálkozó elnevezése volt. Emlékére kis cserkészfiút ábrázoló szobrot emeltek a városközpontban. Kicsit odébb átvágtázva az Erzsébet-park krími hársfái alatt, meglesve, hogy a Kálvária szoborcsoportban Mária Magdolna Jézusra fordítja tekintetét, végül a királyné emlékére állított szobor tövében lerogytam. A nagy szaladás fárasztó, ha az ember közben jegyzetel is, meg 3 kiló könyvet cipel a hátán. Miért kell cipelni? Hát kérem azért, mert a válaszok ott is rejtőzhetnek, a könyvekben. Ideiglenes pihenőm tövében pislogtam felfelé, mert azonosítanom kellett, hogy mit tart a királyné a bal kezében. Majd miután lekarcoltam a választ – legyezőt, egyébként – nekiálltam keresztrejtvényt fejteni. Na nem holmi passzióból, hanem mert ez is versenyfeladat volt. Mire társam előkerült a hűs fák alól, körvonalazódott a válasz: Gödőllő város 40 éves volt tavaly. A célba érkezés előtt még volt egy kis időnk a 13+1 kérdéses és a képrészletekből álló totók megfejtésére. Lóhalálában érkeztünk a piactéren elhelyezett célhoz, ahol nyugtázták versenyidőnket, 200 percen belül teljesítettünk, jók voltunk! De a legjobbra nem számítottunk. Vasárnap reggel Lakosné Icuka és Csóty Nándi – mentoraink – izgatottan kopogtattak szobánk ajtaján. Álmos szemekkel, párnacsíkkal az arcunkon pislogtunk és elsőre el se jutott a tudatunkig, amit újságoltak: megnyertétek!... és nemcsak a városi versenyt, hanem terepcsapatunkkal (Oleárnyik Kata, Pető Évi, Dr. Nyirati Ildi, Rabi Veronika) az összetettet kategóriát, sőt a női kategóriát is. A boldogság tetőtől talpig átjárt, széles mosollyal közlekedtem. Mosolyomat pedig többi DÉMÁSZ-os csapattársam sikere még inkább szélesítette. Az „A” tagozat (terepverseny) bajai kollégáink (Czikk József, Franczva László, Hermann Gábor, Gelányi Zoltán) hozhatták el az első helyezésért járó FOKOST. Szintén első helyen végzetek a „Senior” tagozatban induló munkatársaink (Engi Gábor, Kopasz Dénes, Csihi János, Kovács Mihály – terepversenyzők, Barsi Géza, Lantos Imre – városismereti versenyzők).

Így zajlott hát nekem az 57. VOTT Gödollőn, ahová már régóta vágytam, mert szeretem a történelmet, és mert engem is „megfertőzött” az Erzsébet-kultusz. Nem csalódtam, sőt a győzelem öröme örökre emlékezetembe vési a várost.